Monoton kopogással eleredt az eső.
Kusza kis szelet támasztott, amely megborzongatta a zsenge, zöld leveleket. Egész nap zuhogott vagy szemetelt, nyirkossá tette a levegőt.
Semmi jele nem volt, hogy estére el állna.
Megint egy gyilkosság, mintha Halo Hillben gyűltek volna össze a szociopata gyilkossok.
Vékony kabátjában is érezte a hideg szellő erejét.
Lehunyta a szemét. Kezdte úgy érezni magát, mintha valami horrorisztikus filmbe csöppent volna bele.
Cass megfogta a karját.
- Hé, Carter - köhögött Cass vakargatva a fejét.
- Mi van? - kérdezte vakkantva.
- Valaki lehányta a testett.
Carterből hangos nyögés féle tört fel. Carter közelebb hajolt a holtteshez, a konténer eltakarta a közeledőktől.
Chris már a holttest fölött görnyedt, Carter a távolból is látta, hogy dühös.
Még dühösen is dögösen festett - gondolta lassan megnyalva az ajkait. Majd hevesen megcsóválta a fejét a gondolatra, hogy valaha is emberi társa legyen.
- Ez a szag...- motyogta orràt fogva Cass.
- Ha nem bírod biztosítsd a terepett.
- Mióta vagy te itt a főnök? - kérdezte hirtelen Violet jegesen, majd Chrisre meredt, aki ekkor nézett fel.
- Igaza van - mondta úgy, mintha ecetet nyelt volna le. - Biztosítsátok a terepet, Carter te maradsz!
Cat pöckösen puszit küldött a kiborgnak, és a férfihoz lépett. - Nem tudnál nem bajt keverni? - Chris hangja higgadt volt, de a lány hallani vélte benne a fusztrációt.
- Sajnálom - motyogta a lány. - De be kell látnod még nem igazán vagyunk csapat.
- Csapat voltunk...
- De én belépésemmel minden tönkre ment - morrant fel a lány idegesen. - Figyelj nem én akartam a csapatban lenni! Kinem állhatlak benneteket, kivéve Casst, mert ő emberin bánik velem.
- Megöltél hat katonát - több volt, mint hat katona - gondolta dölyfösen a lány.
- Felfogtam egy neked szánt golyót- vicsorogta Carter a férfinak.
- Nem kérte senki.
Ez a férfi felettébb bunkó. - Tudod az hittem, lehetnénk barátok is.
- Nem barátkozok. És Carter jó lenne ha a munkádra koncentrálnál.
- Oké, uram - morogta a holttes fölé görnyedve. Legszívesebben behúzna a férfinak. Miért kell ilyen bunkónak lennie, nem ő akart ebbe a világba csöppeni. Ő meg volt a saját kis világában.
Fiatalabb volt a holtest az előzönél, tudta, hogy van valami közös bennük. Mindketten úgy feküdtek a járdán, mint egy kifacsarodott bábuk.
Szegény lány jobb élet reményében dolgozott, hogy valamit elérjen a világban, és most itt fekszik a piszkos földön betört koponyával, ami biztosan nem ember művelte, ahhoz túl precíz volt. Akármi volt is, alapos munkát végzet azzal, hogy nem láttak sehol sem vért.
Különös, feletébb különös.
A bázison Carter dühösen ütötte a billentyűket, amik szinte szét roppantak a lány erejétől.
- Úgy látom dühös vagy - jegyzi meg Cass halkan.
Carter nem nézet fel, csak felhorkant.
- Figyelj ma reggel óta vagy ilyen kis szúros, elmondod miért? - kérdezte puhatolózva. Carter most sem nézett fel. - Oké, értem. Egész hétre ilyen vihart jósoltak. Jobb mindenre felkészülni.
- Ha te mondod - szólalt meg Carter végre felnézve. Ekkor toppant be Mirella, hidegen mérte végig a két lányt, majd egy aktát nyújtott Carternek.
- Diszkréten fogják be.
- És mi lesz Chrisel és a többiekkel?
- Chris osztotta magára ezt a feladatot, hátha kontronálni tudja a belső lényét.
Hát persze! - gondolta savanyúan a lány. Mirella halványan elmosolyodott.
- Bízzok magában, Cataleya, ideje lenne magának is.
Carter már az ajtóban volt, mikor Mirella hangja megállította. - Carter ha behozta az irodában várom.
Carter értetlenül bólintott, aztán kisétált Cass nyomában.
- Veled tartok - mondta nyomatékosan.
- Nem kértelek meg rá.
- Nem is kellett. Egy csapat vagyunk.
- Hova mentek? - kérdezte, Szépfiú, ahogy felbukkant a folyosón, és a morcos lányra pillantott.
- Carterrel befogunk egy alakot.
Szépfiú ajkain megjelent széles mosoly. - Veletek tartok.
- Azt már nem - vágott közbe hirtelen Carter. Szépfiú arckifejezése a mindentudó vigyor és a színlelt ártatlanság keveréke volt.
Egy két másodpercig várt, mielőtt megszólalt:
- Akkor indulhatunk is.
- Micsoda? - Carter utánuk loholt. - Nem kell velem jönnöttök.
Az utcákon az emberek a szakadó eső elől a kocsijukba, némelyikük az üzletekbe húzodtak. Carter a mellék utcákat kémlelte, mikor kiszúrt egy ismerős arcot.
A fényképen szereplő férfi.
A férfi rá meredt, majd a lány kabátja alatt kidudorodó fegyvert. Azonnal tudta, hogy baj van. Hirtelen eltűnt egy mellékutcában.
Carter szorosan a nyomában volt. A járókelők úgy rebbentek szét, mint egy csapatnyi galamb, mikor átvágott közöttük.
Cass hiába igyekezett, hogy ne veszítse szem elől Cartert. A szűk utca felé futott, ahol először az üldözött, aztán a vadász is eltűnt. Szépfiú egy pillanatra látta Carter fekete kabátját, ahogy elliben két bódé között.
Valamivel előtte ott futott a férfi, aki már egy sarokkal előrébb járt.
Ahogy futottak, Cass dühös kiáltásokat és káromkodást hallott. Befordult egy sikátorba, ahol vagy hat iskolás egyetemista cigizet.
- Nem tudsz vigyázni, cica?! - kiabált az egyik barna hajú srác Carter után.
Amikor odaért a kis csoporthoz, Carter éppen eltűnt egy másik sötét utcában.
Már csak alig tizenöt méterre volt lemaradva. Cass futás közben látta, hogy Carter előveszi a fegyverét. A férfi alakját azonban nem látta tisztán. Túl sok járókelő őgyelgett az utcán.
Egy tucatnyi munkás poros ruhában fennhangon nevetett, majd elkezdte felállítani a jelzőlámpával ellátott kordont a félig elkészült, felállványozott épület körül.
Ahogy meglátta őket, Cass tudta, hogy itt véget ér a hajsza. Szépfiú is megtorpant bele szippantva a levegőbe elfintorodott. Halál szagát érezte.
A munkások citromsárga védősisakot és fluoreszkáló kabátot viseltek, alatta egy mellénnyel. A férfi előtt elállták az utat. Az egyikük figyelmeztetésként gyengébben meglökte a menekülő férfi vállát, a másiknak viszont épphogy sikerült kivédeni az ütést.
A férfi a ház bejárata felé igyekezett.
A munkások átkozódva, a munkájukat félbehagyva indultak utána.
A férfi nekiesett az ajtónak, megragadta a kilincset, és kinyílt a zár.
Szeme megvillant, az arca eltorzult Cass úgy tűnt, mintha a férfi arcán valami féle beteges erőszak tükröződne vissza. Furcsa hangot hallott, majd azt látta, hogy a férfi egy zöldesszürke valamit okád Carter kabátjára.
Carter megtorpant, és meglepődve felkiáltott, majd hátrálni kezdett, miközben fellököt két munkást.
A férfi éppen annyi időt nyert, hogy megmeneküljön. Kinyitotta az ajtót, és már csak egy hajszál választotta el attól, hogy végleg eltűnjön az épület belsejében.
Az utána rohanó építőmunkások azonban elkapták, akármennyire is igyekezett kiszabadulni a szorításukból. Leteperték a földre, tiszta kosz lett a ruhája. Aztán csak ott feküdt, alig lélegzett.
Carter még az utcán állt, gyorsan felocsúdott, és lesöpörte a kabátjáról azt a ragadós ízét a koszos betonra, majd berúgta az ajtót.
A férfi már nem volt sehol.
Bent három rémült férfi álldogált zavartan. Az egyikük majd összeesett, a másik kettő tartotta. Igyekeztek elállni Carter útját, de amikor meglátták a fegyverét, hátra léptek, és felemelték a kezüket.
- Helyes döntés - mondta Carter, és eltűnt arra, ahol a férfi. Cassandra és Szépfiú ekkor értek az épület bejáratához, és az éppen kilépő munkásokat megállítva felmutatták igazolványukat, majd Cass arra a férfira nézett, akit a másik kettő támogatott. Az idősebb munkás tágra nyílt szeme furcsán meredt előre. Ahogy meglátta igazolványukat megnyugodott.
- Mi a fene folyik itt? Ez a fickó megörült! Rám köpte azt a.... ki tudja mit!
Az ajtó résnyire nyitva maradt, de Szépfiú behúzta.
- Jó lenne, ha végre elállnának az utamból. Vagy van még valami? Esetleg másik munkást szeretnének?
- Már itt sem vagyunk. Mára amúgy is végeztünk - mondta az egyik fiatal munkás.
- De a padló még nincs kész az ötödiken - akadékoskodott egy másik -, és a külső réteget sem vittük még fel!
Cassandra Szépfiúra nézett, bólintva jelezve a férfinak.
Szépfiú kissé hátradőlt, mi zajlik a falakon belül. A félig kész épület már fél homályba borult, a teteje valahol a szédítő magasban.
Az épület belsejében ugyanúgy félhomály uralkodott, mint kint az utcán. Szépfiú szeme néhány másodperc elteltével hozzászokott a gyér fényhez.
Dobogást hallott a felső szintről, ahogy a cipők kopogtak és nyikorogtak a padlón. Ellenőrizte maga előtt a földet, s miután látta, merre mehet, elindult. A hetedik emeleten már nehezebben szedte a levegőt. A hangok most a nyolcadikról szűrődtek ki. Szépfiú egész lassan haladt, egyre óvatosabb léptekkel.
Szépfiú lassan araszolt előre. Lenézett a félbehagyott padlóra, és látta az alatta levő három szintet.
Az egyik tartófal mellett ott állt Carter, és épp arra összpontosított, hogy meg ne szédüljön. Felemelte a fegyverét, és két kézzel tartva maga előtt, a férfira célzott.
John Michael csak arra a figyelt, hogy merre juthatna ki biztonságban. A betongyűrűk pereméhez húzódott, és megpróbált kikúszni a külső falat védő, fémből és fából összeszerelt állványzatra. Mindkét kezével egyensúlyozott, erősen megkapaszkodott abban a tartórúdba, amit elért, és már kint is volt a peremén.
Carter felé fordult.
- Gyerünk, John! - kiáltotta Carter a férfinak. - Merre tovább? Nem menekülhet tovább.
John hátra nézett, az előtte szétterülő városon.
Szépfiú lassan bekúszott a helyiségbe. Már látta az épület tetejét, szédült, és gyomra émelyegni kezdett.
Szorosan a falhoz simult.
Amikor felnézett, John még mindig ugyanott állt. A zöld műanyag háló, ami az álványzatot kívűlről borította, ott lebegett mögötte. John, miután felmérte a lehetőségeit, ismét Carterre felé fordult, és közben igyekezett megtartani az egyensúlyát.
Szépfiú úgy látta, hogy férfi esőkabátja sötét és nedves lett a sártól. John elmosolyodott, Szépfiú számára ez a mosoly inkább rémisztő volt, mint biztató.
A férfi ismét Carterre figyelt.
A lány meg sem mozdult. A fegyvert jobb kezében tartotta, és egyenesen Johnra a célzott. A balt pedig lazán a háta mögé rejtette. Carter tudta, hogy Szépfiú alig húsz méterre áll mögötte, és úgy gondolta, nem hallaná, ha suttogva beszélne hozzá.
Bal kezével intett Szépfiúnak, hogy próbáljon meg a férfi mögé kerülni.
John ezt nem láthatta.
- Oké, már eleget élvezkedett itt - mondta Carter. - Innen nincs kiút.
A férfi felemelte a fejét Carterre meredve.
- Szép darab - mondta, hangja nyugodt volt, majd érdeklődve folytatta. - Hol szerezte ezt a fegyvert?
- Ez egy 38-as kaliber - válaszolta Carter. - Épp megfelelő ahhoz, hogy eltaláljam.
- Érdekes. Maga szerint mit kellene tennem?
Carter egy pillanatig sem habozott.
- Az volna a legjobb, ha szépen ide sétál, be az épületbe. Minél előbb!
- Azt hiszem, itt jó helyen vagyok. Folytassuk itt a társalgást.
Carter oldalra fordította a fejét, Szépfiú így láthatta, hogy elvigyorodik.
- Beszélgessünk, de valami másról. Például arról, hogy mi a köze a meggyilkolt csavargókhoz, és a lányhoz a sötétség gyermekeinek?
- Ez borzasztó - mondta gúnyosan. - Láttam a hírekben. Megdöbbentünk mindannyian, akik a cégnél dolgozunk. Mit gondol lesz még áldozat?
- Nem - vágta rá Carter. - Nem hinném. Amíg én itt vagyok nem engedem meg.
- Valóban azt gondolja, hogy megállíthatja maga? - vonta meg a vállát John gúnyorosan.
- Igen. Képes vagyok rá - mondta szilárdan a lány. - Miért kellett nekik a testek?
- Hát nem rettenetes? - mondta a férfi. - Feláldozni őket.
- Én máshol fogalmaznék. Maga egy gyáva féreg, aki csak hátulról tudd támadni, mert ha szemben támadna, akkor legyőznék magát, mert gyenge. És a gyengéket legyőzik.
A férfi két kezével önkéntelenül is eltakarta az arcát. Elöntötte a düh.
- Maga gyenge, John.
Hirtelen feltámadt a szél, meglobogtatta a zöld hálót. Carter kabátjába is belekapaszkodott, de a lány olyan szilárdan állt, akár egy kőszikla. A távolból rendőrautó szirénája hallatszott egyre hangosabban.
John először a hang irányába fordult, az utcát fürkészte, majd ismét Carterre nézett. Már nem volt dühös, teljesen lenyugodott.
- Gyerünk John - biztatta Carter. - Innen nem tudd megszökni. Jason itt áll mögöttem. Ő hívta a rendőröket is. Jöjjön szépen!
- Nem ismerteti a jogaimat?
- Nem változtatna a helyzetén.
John elengedte a tartórúdat, és a korláton állva kitárt karokkal egyensúlyozott.
- Itt az idő - morogta magában, majd leengedte a karját, és óvatosan hátra dőlt.
Carter előrelépett egyet, és feltartotta a fegyvert, mintha megakarná nyugtatni a korláton álló férfit.
- Semmi őrültség, John! Elviszem magát innen.
A férfi lenézett a cipőjére, majd Carterre, utána Szépfiúra. Még mindig vigyorgott, mintha az egész vicc volna.
- Találkozunk még - mondta kedélyesen.
John leengedte magát, karjait lazán tartotta a teste mellett. Hátradőlt, mintha tornagyakorlatott végezne. Senki sem kaphatja el John Michaelt. A zöld háló hatalmas reccsenéssel széthasadt.
John még akkor is mosolygott, amikor a teste becsapódott.
Kusza kis szelet támasztott, amely megborzongatta a zsenge, zöld leveleket. Egész nap zuhogott vagy szemetelt, nyirkossá tette a levegőt.
Semmi jele nem volt, hogy estére el állna.
Megint egy gyilkosság, mintha Halo Hillben gyűltek volna össze a szociopata gyilkossok.
Vékony kabátjában is érezte a hideg szellő erejét.
Lehunyta a szemét. Kezdte úgy érezni magát, mintha valami horrorisztikus filmbe csöppent volna bele.
Cass megfogta a karját.
- Hé, Carter - köhögött Cass vakargatva a fejét.
- Mi van? - kérdezte vakkantva.
- Valaki lehányta a testett.
Carterből hangos nyögés féle tört fel. Carter közelebb hajolt a holtteshez, a konténer eltakarta a közeledőktől.
Chris már a holttest fölött görnyedt, Carter a távolból is látta, hogy dühös.
Még dühösen is dögösen festett - gondolta lassan megnyalva az ajkait. Majd hevesen megcsóválta a fejét a gondolatra, hogy valaha is emberi társa legyen.
- Ez a szag...- motyogta orràt fogva Cass.
- Ha nem bírod biztosítsd a terepett.
- Mióta vagy te itt a főnök? - kérdezte hirtelen Violet jegesen, majd Chrisre meredt, aki ekkor nézett fel.
- Igaza van - mondta úgy, mintha ecetet nyelt volna le. - Biztosítsátok a terepet, Carter te maradsz!
Cat pöckösen puszit küldött a kiborgnak, és a férfihoz lépett. - Nem tudnál nem bajt keverni? - Chris hangja higgadt volt, de a lány hallani vélte benne a fusztrációt.
- Sajnálom - motyogta a lány. - De be kell látnod még nem igazán vagyunk csapat.
- Csapat voltunk...
- De én belépésemmel minden tönkre ment - morrant fel a lány idegesen. - Figyelj nem én akartam a csapatban lenni! Kinem állhatlak benneteket, kivéve Casst, mert ő emberin bánik velem.
- Megöltél hat katonát - több volt, mint hat katona - gondolta dölyfösen a lány.
- Felfogtam egy neked szánt golyót- vicsorogta Carter a férfinak.
- Nem kérte senki.
Ez a férfi felettébb bunkó. - Tudod az hittem, lehetnénk barátok is.
- Nem barátkozok. És Carter jó lenne ha a munkádra koncentrálnál.
- Oké, uram - morogta a holttes fölé görnyedve. Legszívesebben behúzna a férfinak. Miért kell ilyen bunkónak lennie, nem ő akart ebbe a világba csöppeni. Ő meg volt a saját kis világában.
Fiatalabb volt a holtest az előzönél, tudta, hogy van valami közös bennük. Mindketten úgy feküdtek a járdán, mint egy kifacsarodott bábuk.
Szegény lány jobb élet reményében dolgozott, hogy valamit elérjen a világban, és most itt fekszik a piszkos földön betört koponyával, ami biztosan nem ember művelte, ahhoz túl precíz volt. Akármi volt is, alapos munkát végzet azzal, hogy nem láttak sehol sem vért.
Különös, feletébb különös.
A bázison Carter dühösen ütötte a billentyűket, amik szinte szét roppantak a lány erejétől.
- Úgy látom dühös vagy - jegyzi meg Cass halkan.
Carter nem nézet fel, csak felhorkant.
- Figyelj ma reggel óta vagy ilyen kis szúros, elmondod miért? - kérdezte puhatolózva. Carter most sem nézett fel. - Oké, értem. Egész hétre ilyen vihart jósoltak. Jobb mindenre felkészülni.
- Ha te mondod - szólalt meg Carter végre felnézve. Ekkor toppant be Mirella, hidegen mérte végig a két lányt, majd egy aktát nyújtott Carternek.
- Diszkréten fogják be.
- És mi lesz Chrisel és a többiekkel?
- Chris osztotta magára ezt a feladatot, hátha kontronálni tudja a belső lényét.
Hát persze! - gondolta savanyúan a lány. Mirella halványan elmosolyodott.
- Bízzok magában, Cataleya, ideje lenne magának is.
Carter már az ajtóban volt, mikor Mirella hangja megállította. - Carter ha behozta az irodában várom.
Carter értetlenül bólintott, aztán kisétált Cass nyomában.
- Veled tartok - mondta nyomatékosan.
- Nem kértelek meg rá.
- Nem is kellett. Egy csapat vagyunk.
- Hova mentek? - kérdezte, Szépfiú, ahogy felbukkant a folyosón, és a morcos lányra pillantott.
- Carterrel befogunk egy alakot.
Szépfiú ajkain megjelent széles mosoly. - Veletek tartok.
- Azt már nem - vágott közbe hirtelen Carter. Szépfiú arckifejezése a mindentudó vigyor és a színlelt ártatlanság keveréke volt.
Egy két másodpercig várt, mielőtt megszólalt:
- Akkor indulhatunk is.
- Micsoda? - Carter utánuk loholt. - Nem kell velem jönnöttök.
Az utcákon az emberek a szakadó eső elől a kocsijukba, némelyikük az üzletekbe húzodtak. Carter a mellék utcákat kémlelte, mikor kiszúrt egy ismerős arcot.
A fényképen szereplő férfi.
A férfi rá meredt, majd a lány kabátja alatt kidudorodó fegyvert. Azonnal tudta, hogy baj van. Hirtelen eltűnt egy mellékutcában.
Carter szorosan a nyomában volt. A járókelők úgy rebbentek szét, mint egy csapatnyi galamb, mikor átvágott közöttük.
Cass hiába igyekezett, hogy ne veszítse szem elől Cartert. A szűk utca felé futott, ahol először az üldözött, aztán a vadász is eltűnt. Szépfiú egy pillanatra látta Carter fekete kabátját, ahogy elliben két bódé között.
Valamivel előtte ott futott a férfi, aki már egy sarokkal előrébb járt.
Ahogy futottak, Cass dühös kiáltásokat és káromkodást hallott. Befordult egy sikátorba, ahol vagy hat iskolás egyetemista cigizet.
- Nem tudsz vigyázni, cica?! - kiabált az egyik barna hajú srác Carter után.
Amikor odaért a kis csoporthoz, Carter éppen eltűnt egy másik sötét utcában.
Már csak alig tizenöt méterre volt lemaradva. Cass futás közben látta, hogy Carter előveszi a fegyverét. A férfi alakját azonban nem látta tisztán. Túl sok járókelő őgyelgett az utcán.
Egy tucatnyi munkás poros ruhában fennhangon nevetett, majd elkezdte felállítani a jelzőlámpával ellátott kordont a félig elkészült, felállványozott épület körül.
Ahogy meglátta őket, Cass tudta, hogy itt véget ér a hajsza. Szépfiú is megtorpant bele szippantva a levegőbe elfintorodott. Halál szagát érezte.
A munkások citromsárga védősisakot és fluoreszkáló kabátot viseltek, alatta egy mellénnyel. A férfi előtt elállták az utat. Az egyikük figyelmeztetésként gyengébben meglökte a menekülő férfi vállát, a másiknak viszont épphogy sikerült kivédeni az ütést.
A férfi a ház bejárata felé igyekezett.
A munkások átkozódva, a munkájukat félbehagyva indultak utána.
A férfi nekiesett az ajtónak, megragadta a kilincset, és kinyílt a zár.
Szeme megvillant, az arca eltorzult Cass úgy tűnt, mintha a férfi arcán valami féle beteges erőszak tükröződne vissza. Furcsa hangot hallott, majd azt látta, hogy a férfi egy zöldesszürke valamit okád Carter kabátjára.
Carter megtorpant, és meglepődve felkiáltott, majd hátrálni kezdett, miközben fellököt két munkást.
A férfi éppen annyi időt nyert, hogy megmeneküljön. Kinyitotta az ajtót, és már csak egy hajszál választotta el attól, hogy végleg eltűnjön az épület belsejében.
Az utána rohanó építőmunkások azonban elkapták, akármennyire is igyekezett kiszabadulni a szorításukból. Leteperték a földre, tiszta kosz lett a ruhája. Aztán csak ott feküdt, alig lélegzett.
Carter még az utcán állt, gyorsan felocsúdott, és lesöpörte a kabátjáról azt a ragadós ízét a koszos betonra, majd berúgta az ajtót.
A férfi már nem volt sehol.
Bent három rémült férfi álldogált zavartan. Az egyikük majd összeesett, a másik kettő tartotta. Igyekeztek elállni Carter útját, de amikor meglátták a fegyverét, hátra léptek, és felemelték a kezüket.
- Helyes döntés - mondta Carter, és eltűnt arra, ahol a férfi. Cassandra és Szépfiú ekkor értek az épület bejáratához, és az éppen kilépő munkásokat megállítva felmutatták igazolványukat, majd Cass arra a férfira nézett, akit a másik kettő támogatott. Az idősebb munkás tágra nyílt szeme furcsán meredt előre. Ahogy meglátta igazolványukat megnyugodott.
- Mi a fene folyik itt? Ez a fickó megörült! Rám köpte azt a.... ki tudja mit!
Az ajtó résnyire nyitva maradt, de Szépfiú behúzta.
- Jó lenne, ha végre elállnának az utamból. Vagy van még valami? Esetleg másik munkást szeretnének?
- Már itt sem vagyunk. Mára amúgy is végeztünk - mondta az egyik fiatal munkás.
- De a padló még nincs kész az ötödiken - akadékoskodott egy másik -, és a külső réteget sem vittük még fel!
Cassandra Szépfiúra nézett, bólintva jelezve a férfinak.
Szépfiú kissé hátradőlt, mi zajlik a falakon belül. A félig kész épület már fél homályba borult, a teteje valahol a szédítő magasban.
Az épület belsejében ugyanúgy félhomály uralkodott, mint kint az utcán. Szépfiú szeme néhány másodperc elteltével hozzászokott a gyér fényhez.
Dobogást hallott a felső szintről, ahogy a cipők kopogtak és nyikorogtak a padlón. Ellenőrizte maga előtt a földet, s miután látta, merre mehet, elindult. A hetedik emeleten már nehezebben szedte a levegőt. A hangok most a nyolcadikról szűrődtek ki. Szépfiú egész lassan haladt, egyre óvatosabb léptekkel.
Szépfiú lassan araszolt előre. Lenézett a félbehagyott padlóra, és látta az alatta levő három szintet.
Az egyik tartófal mellett ott állt Carter, és épp arra összpontosított, hogy meg ne szédüljön. Felemelte a fegyverét, és két kézzel tartva maga előtt, a férfira célzott.
John Michael csak arra a figyelt, hogy merre juthatna ki biztonságban. A betongyűrűk pereméhez húzódott, és megpróbált kikúszni a külső falat védő, fémből és fából összeszerelt állványzatra. Mindkét kezével egyensúlyozott, erősen megkapaszkodott abban a tartórúdba, amit elért, és már kint is volt a peremén.
Carter felé fordult.
- Gyerünk, John! - kiáltotta Carter a férfinak. - Merre tovább? Nem menekülhet tovább.
John hátra nézett, az előtte szétterülő városon.
Szépfiú lassan bekúszott a helyiségbe. Már látta az épület tetejét, szédült, és gyomra émelyegni kezdett.
Szorosan a falhoz simult.
Amikor felnézett, John még mindig ugyanott állt. A zöld műanyag háló, ami az álványzatot kívűlről borította, ott lebegett mögötte. John, miután felmérte a lehetőségeit, ismét Carterre felé fordult, és közben igyekezett megtartani az egyensúlyát.
Szépfiú úgy látta, hogy férfi esőkabátja sötét és nedves lett a sártól. John elmosolyodott, Szépfiú számára ez a mosoly inkább rémisztő volt, mint biztató.
A férfi ismét Carterre figyelt.
A lány meg sem mozdult. A fegyvert jobb kezében tartotta, és egyenesen Johnra a célzott. A balt pedig lazán a háta mögé rejtette. Carter tudta, hogy Szépfiú alig húsz méterre áll mögötte, és úgy gondolta, nem hallaná, ha suttogva beszélne hozzá.
Bal kezével intett Szépfiúnak, hogy próbáljon meg a férfi mögé kerülni.
John ezt nem láthatta.
- Oké, már eleget élvezkedett itt - mondta Carter. - Innen nincs kiút.
A férfi felemelte a fejét Carterre meredve.
- Szép darab - mondta, hangja nyugodt volt, majd érdeklődve folytatta. - Hol szerezte ezt a fegyvert?
- Ez egy 38-as kaliber - válaszolta Carter. - Épp megfelelő ahhoz, hogy eltaláljam.
- Érdekes. Maga szerint mit kellene tennem?
Carter egy pillanatig sem habozott.
- Az volna a legjobb, ha szépen ide sétál, be az épületbe. Minél előbb!
- Azt hiszem, itt jó helyen vagyok. Folytassuk itt a társalgást.
Carter oldalra fordította a fejét, Szépfiú így láthatta, hogy elvigyorodik.
- Beszélgessünk, de valami másról. Például arról, hogy mi a köze a meggyilkolt csavargókhoz, és a lányhoz a sötétség gyermekeinek?
- Ez borzasztó - mondta gúnyosan. - Láttam a hírekben. Megdöbbentünk mindannyian, akik a cégnél dolgozunk. Mit gondol lesz még áldozat?
- Nem - vágta rá Carter. - Nem hinném. Amíg én itt vagyok nem engedem meg.
- Valóban azt gondolja, hogy megállíthatja maga? - vonta meg a vállát John gúnyorosan.
- Igen. Képes vagyok rá - mondta szilárdan a lány. - Miért kellett nekik a testek?
- Hát nem rettenetes? - mondta a férfi. - Feláldozni őket.
- Én máshol fogalmaznék. Maga egy gyáva féreg, aki csak hátulról tudd támadni, mert ha szemben támadna, akkor legyőznék magát, mert gyenge. És a gyengéket legyőzik.
A férfi két kezével önkéntelenül is eltakarta az arcát. Elöntötte a düh.
- Maga gyenge, John.
Hirtelen feltámadt a szél, meglobogtatta a zöld hálót. Carter kabátjába is belekapaszkodott, de a lány olyan szilárdan állt, akár egy kőszikla. A távolból rendőrautó szirénája hallatszott egyre hangosabban.
John először a hang irányába fordult, az utcát fürkészte, majd ismét Carterre nézett. Már nem volt dühös, teljesen lenyugodott.
- Gyerünk John - biztatta Carter. - Innen nem tudd megszökni. Jason itt áll mögöttem. Ő hívta a rendőröket is. Jöjjön szépen!
- Nem ismerteti a jogaimat?
- Nem változtatna a helyzetén.
John elengedte a tartórúdat, és a korláton állva kitárt karokkal egyensúlyozott.
- Itt az idő - morogta magában, majd leengedte a karját, és óvatosan hátra dőlt.
Carter előrelépett egyet, és feltartotta a fegyvert, mintha megakarná nyugtatni a korláton álló férfit.
- Semmi őrültség, John! Elviszem magát innen.
A férfi lenézett a cipőjére, majd Carterre, utána Szépfiúra. Még mindig vigyorgott, mintha az egész vicc volna.
- Találkozunk még - mondta kedélyesen.
John leengedte magát, karjait lazán tartotta a teste mellett. Hátradőlt, mintha tornagyakorlatott végezne. Senki sem kaphatja el John Michaelt. A zöld háló hatalmas reccsenéssel széthasadt.
John még akkor is mosolygott, amikor a teste becsapódott.
~*~
Cassandra utat tört magának a rendőrségi kordonon keresztül. Sűrűn hajtogatta, hogy ,,Elnézést, szabad lesz?", és könnyedén átsiklott a rendőrtisztek között, vagy olykor csak annyit morgott : ,, Tűnj az utamból!'' Nem várta meg a választ, és ha mondtak is valamit, arra már nem figyelt.
- Nem tudtuk megállítani őket - magyarázta Cass Carternek és Szépfiúnak. - Túl sokan vannak, és túl kíváncsiak.
- Kösz - bólintott Carter és átbújt a szalag alatt. - Elképzelem, miket mondhatnak, nem igaz?
- Megint valami különleges eset? - kérdezte Cass, amaz csak bólintott.
Szépfiú morcosan torpant meg Carter mellett.
- Miért Jason? - kérdezte zsebre dugott kézzel.
- Mert nem hívhatlak mindig Szépfiúnak - morogta a lány.
- A nevem Jack - suttogta a férfi. Carter rá mosolygott.
- Akkor Jack menjünk nyomozni.
A járdát vér borította. A test nagy részét maga alá gyűrték a busz kerekei, a feje a kerekek mögé került.
- Hatalmas erővel csapódott be - Cass mélyet lélegzett, mintha megszédült volna. - Azt hiszem, szükségünk lesz néhány lapátra, ha ki akarjuk szedni onnan. - Rázta meg a fejét. - Nem hinném, öngyilkosság lenne, ez olyan furcsa ügy, igaz?
- Mindent elmondok, ha itt az ideje - válaszolta a nő. - Kivéve, ha én leszek sorozatgyilkos.
- Remélem csak tréfálsz és nem válsz Dexterré - mondta Cass elgondolkodva. - Nocsak megjött Chris és Violet.
- Később beszélünk - mondta csendesen Carter.
Cassandra erősen bólintott. - Szeretnék a barátod lenni.
Carter felhúzta a szemöldökét. - Minek?
- Hogy ne légy egyedül - felelte Cass halkan, majd elsétált, mikor Violet magához hívatta. A nő kemény pillantást vetett Carterre, aki egyszerűen felemelte a karját, s bemutatott a nőnek.
Carter nem bízott a kiborgban.
Rá erősen ballagott Chris irányába, miközben szitkozodott, mikor a szíve hevesen dobogott a férfi látványára. Csak a testről akar tudni, nem akar hosszas beszélgetésbe elegyedni a férfival, azonban Violet el állta az útját.
- Carter, Mirella az irodában vár rád.
Carter mosolyogva bólintott. - Semmi gond - biccentett. - Chris ekkor pillantott fel, egyenesen a lányra pillantva.
A lányba, mintha villám csapott volna bele, amikor az érzések körbe áramlottak a szervezetébe. Elfordította a tekintetét. Aztán elsétált.
Chris a test fölé görnyedt, próbált öszpontosítani, mikor Carter elsétált. Violet ekkor állt meg mellette.
Leguggult mellé, szemével a testet fürkészte.
- Mit találtál? - kérdezte a nő, közelebb hajolva hozzá, hogy érintkezzen a testük.
Chris elhúzodott tőle, amitől Violet felmorrant. - Egy idegen szürkészöld anyagot találtam a testént - mondta fel állva, Violet csücsörítve dobolt a lábával. - A laborban többet tud mondani Tom. Be kell vinni hozzá a testet.
- Most sem értem mit keres a csapatban a lány - jegyzi meg morogva a nő.
- Mirella vette a csapatba - szólalt meg Szépfiú. - Kedvellem.
Violet felhorkantott. - Te minden nőt kedvelsz, Szépfiú. Mi van lefeküdt veled?
- Ó, istenem fogd már be! - förmedt rá Cassandra hirtelen. - Azért nem kedveled, mert már nem te vagy a különleges a csapatban!
- Öhm....- károgta egy halk hang a hátuk mögött. Megfordulva a zavart Carterrel találták magukat. - Nem akartalak megzavarni benneteket, de valaki el vinne a bázisra?
Cassandra előre lépett. - Menjünk.
Carter lehajtotta a fejét, de pillantása Szépfiún volt, halványan elmosolyodott.
Mindig is szerette hergelni az embereket, már csak arra vár, hogy mikor fognak ütközni a kiborg lányal. Az olyan lenne, mint két szuperhős harca, egyenlő küzdelem.
- Nem tudtuk megállítani őket - magyarázta Cass Carternek és Szépfiúnak. - Túl sokan vannak, és túl kíváncsiak.
- Kösz - bólintott Carter és átbújt a szalag alatt. - Elképzelem, miket mondhatnak, nem igaz?
- Megint valami különleges eset? - kérdezte Cass, amaz csak bólintott.
Szépfiú morcosan torpant meg Carter mellett.
- Miért Jason? - kérdezte zsebre dugott kézzel.
- Mert nem hívhatlak mindig Szépfiúnak - morogta a lány.
- A nevem Jack - suttogta a férfi. Carter rá mosolygott.
- Akkor Jack menjünk nyomozni.
A járdát vér borította. A test nagy részét maga alá gyűrték a busz kerekei, a feje a kerekek mögé került.
- Hatalmas erővel csapódott be - Cass mélyet lélegzett, mintha megszédült volna. - Azt hiszem, szükségünk lesz néhány lapátra, ha ki akarjuk szedni onnan. - Rázta meg a fejét. - Nem hinném, öngyilkosság lenne, ez olyan furcsa ügy, igaz?
- Mindent elmondok, ha itt az ideje - válaszolta a nő. - Kivéve, ha én leszek sorozatgyilkos.
- Remélem csak tréfálsz és nem válsz Dexterré - mondta Cass elgondolkodva. - Nocsak megjött Chris és Violet.
- Később beszélünk - mondta csendesen Carter.
Cassandra erősen bólintott. - Szeretnék a barátod lenni.
Carter felhúzta a szemöldökét. - Minek?
- Hogy ne légy egyedül - felelte Cass halkan, majd elsétált, mikor Violet magához hívatta. A nő kemény pillantást vetett Carterre, aki egyszerűen felemelte a karját, s bemutatott a nőnek.
Carter nem bízott a kiborgban.
Rá erősen ballagott Chris irányába, miközben szitkozodott, mikor a szíve hevesen dobogott a férfi látványára. Csak a testről akar tudni, nem akar hosszas beszélgetésbe elegyedni a férfival, azonban Violet el állta az útját.
- Carter, Mirella az irodában vár rád.
Carter mosolyogva bólintott. - Semmi gond - biccentett. - Chris ekkor pillantott fel, egyenesen a lányra pillantva.
A lányba, mintha villám csapott volna bele, amikor az érzések körbe áramlottak a szervezetébe. Elfordította a tekintetét. Aztán elsétált.
Chris a test fölé görnyedt, próbált öszpontosítani, mikor Carter elsétált. Violet ekkor állt meg mellette.
Leguggult mellé, szemével a testet fürkészte.
- Mit találtál? - kérdezte a nő, közelebb hajolva hozzá, hogy érintkezzen a testük.
Chris elhúzodott tőle, amitől Violet felmorrant. - Egy idegen szürkészöld anyagot találtam a testént - mondta fel állva, Violet csücsörítve dobolt a lábával. - A laborban többet tud mondani Tom. Be kell vinni hozzá a testet.
- Most sem értem mit keres a csapatban a lány - jegyzi meg morogva a nő.
- Mirella vette a csapatba - szólalt meg Szépfiú. - Kedvellem.
Violet felhorkantott. - Te minden nőt kedvelsz, Szépfiú. Mi van lefeküdt veled?
- Ó, istenem fogd már be! - förmedt rá Cassandra hirtelen. - Azért nem kedveled, mert már nem te vagy a különleges a csapatban!
- Öhm....- károgta egy halk hang a hátuk mögött. Megfordulva a zavart Carterrel találták magukat. - Nem akartalak megzavarni benneteket, de valaki el vinne a bázisra?
Cassandra előre lépett. - Menjünk.
Carter lehajtotta a fejét, de pillantása Szépfiún volt, halványan elmosolyodott.
Mindig is szerette hergelni az embereket, már csak arra vár, hogy mikor fognak ütközni a kiborg lányal. Az olyan lenne, mint két szuperhős harca, egyenlő küzdelem.
~*~
- Igazad volt a bőrén és a tüdejében idegen anyag volt - mondta Tom. Chris gondterhelten meredt maga elé. A férfi látta az arc kifejezésén, hogy máshol lenne, mint a bázison, meg tudta érteni.
Legfőbb okot, Cateleya Evans okoz benne, képtelen bevallani magának, hogy vonzódik a lányhoz. Idióta vigyor jelenik meg az arcán. Mióta belépett a lány az ajtón, nagyobb felfordulást okozott az életükben, mint egy helyszínen lévő szörnyeteg.
- Nem tudom beazanosítani a fajt. Megvizsgáltam a DNS-t és a földön hasonlóval sem találtam - Nagy levegőtt vett. - Azt hiszem ennek Mirella nem fog örülni.
- Úgyan, mintha Mirella bárminek is tudna örülni - motyogta Tom. - Látom, hogy néz rád, Violet de neked más jön be. Nagyon megkedveltem a lányt, Chris, és ha neked nem kell... - hirtelen elhallgatott, hogy elérje a kívánt hatást, ami nem is maradt el. Chris megragadta Tomot és a falnak nyomta.
- Hozzá ne merj érni! - sziszegte. Tom harsányan felnevetett.
- Tetszik neked - jegyezte meg mindig nevetve.
- Fogd be! - Chris elengedte a barátját. Frusztrálta a benne gyülemlett érzések kavargása a lány iránt. - Folytasd inkább a munkád.
Tom pofátlanul vigyorgott, üvegen keresztül követte Carter mozdulatait, majd ismét Chrisre pillantott.
Eközben Carter elért az irodáig. Leelan betessékelte az ajtón, majd ő is belépett. Mirella az asztalnál ült. Az aktákat nézegette. Intett a lánynak, hogy üljön le.
- Helló! – köszönt Carter dobolva az asztalon. – Valami baj van? Figyeljen nem öltem meg a mélybe zuhant! - Hadarta a magyarázatott a lány.
- Nincs semmi baj. Sejtettem, hogy így fog dönteni - Becsukta az aktát, és a lányra emelte a tekintetét. - Egész biztosan elfogadod a feltételeket? Belépsz az osztagba?
Carter kicsit megszeppent. Hisz már eldöntötte, választott! Ezek a gondolatok cikáztak a fejében, de azért magabiztosan válaszolt:
- Igen. Elhatároztam, hogy maradok. Bár lenne egy feltétel.
- Mi lenne az?
- Védjék meg Elisat, a barátnőmet.
Mirella bólintott. - Ez már megtörtént.
Carter meglepetten hátra dőlt a székében.
- Rendben.
- Nem voltam teljesen őszinte veled. - Mily meglepő - gondolta Carter. - Nem csak az osztag miatt vagy itt, az csak egy része. A legfontosabb viszont az, hogy sikerrel jártál. Ezért is téged választottunk. Gyors vagy, erős, és halálos. Ezek a szempontok igazán fontosak a számomra. Okosabb vagy, mint egy átlagember.
Mert ő nem is ember. Ha igaz valóban látnák kitörne a káosz. Mégis ki lenne képes megemészteni egy energiával való találkozást, ellenben ők képessek emberi alakot felvenni, párosodni velük, hogy megakadályozzák a kihalásukat. Carter ellenben többre értékelte a normális emberi értékeket, sok fajjal találkozott, de az emberek mindig megtudták lepni.
- Akkor bizonyára tudja azt is, hogy csak félig vagyok ember. De most sem értem miért én? Biztosan sok szörny futkárózik Halo Hillben.
- De nem mind maga, Cataleya.
- Mire akar ezzel?
- Maga különleges a többi lénytől.
- És nekem mi közöm van ehhez? - tudakolta kérdőn. Kezdte sejteni, hogy Mirella készül valamennyire.
- Mert maga az első génmanipulált enberem. De a kérdés csak az, hogy vállalja-e? Senki nem kényszeríti rá, hogy a csapatba lépjen!
- Igazán hízelgő, a metrós ügy után úgy kezeltek, mint egy szörnyet, most meg segítségem kellene. És nem kisérleteztek rajtam. Világéletemben ilyen voltam. - Mit tennének ha megtudnák sokkal idősebb, mint gondolnák? Beleörülnének.
Az igazgató kérdő tekintettel meredt a lányra. Hosszú töprengésre számított, de a lány meglepte, mikor felpattant és az ajtóhoz ugrott.
- Maradok. És nem a csapata miatt. Most hív a kötelesség! - sóhajtott Carter. Mirella utána akart szólni, de inkább elhallgatott, és a laptopja képernyőjére meredt.
A laptopja képernyőre úgy meredt, mintha bele akarna mászni.
A bázis estére teljesen kiürült, csak ő tartozkódott az ebédlőben egy kávé és némi harapnivaló mellett. Egy idő után feladta a küzdelmet, és halántékát masszírozva hátradőlt a székében. Szeme tompa lüktetése, arról árulkodott, hogy ideje lenne aludnia. Ennek ellenére ismét a laptophoz hajolt.
- Ideje lenne aludnod - szólalt meg a sötétben Tom mély hangon. Carter előtt foglalt helyett. - Kimerültél.
- Jól vagyok - morogta. Az összegyűjtött adatokat elmentette a gépére. Temérdek feladat vár még rá, és ha nem fogadják be a csapatba, akkor semmi értelme törnie magát.
- Min dolgozol? - Tom felállt, megkerülte az asztalt, Carter arcához hajolva a monitorra nézett. - Az incidenseket vizsgálod?
- Igen. Kicsit különleges egybeesés nem gondolod?
- De. Először a park, utána a metró most meg a hullák és az öngyilkos manus - Carter felkapta a fejét, figyelme felélénkült. Az a határozott érzése támadt, hogy Halo Hillben készül valami.
- Parkban? - érdeklődve a férfira nézett. Nem kellett volna, Tom arca hajszálnyira volt az ővétől. Érezte, hogy az arcát elönti a pír. - Öhm, mi történt ott?
- Éppen ez az! Mi sem értjük teljesen, egyszerűen megjelent a park közepén egy kör tele jelekkel. És utána a metró incidensi ragarozók.
- Ragadozók? - kérdezte hirtelen Cassandra. Mögötte Szépfiú és Chris jelent meg. Tom elsétált a lánytól. - Szerinted azért ölték meg őket, mert.... - Carter szeme felcsillant. - Voltatok azóta a metrónál?
- Nem - vágta rá hirtelen Violet. - Eléggé brutális pusztítás volt ott. Lezárták.
- A fenébe! - kiáltott fel Carter a képernyőre nézve. - Sejtettem. Először Garaboncia akadémián találkoztam ezekkel a jelekkel - morogta, a többiek felé fordította a laptopot.
- És ott mi történt?
- Legalább nyolc áldozatot ölt meg az - az egyén. Azt hittem nem fordul elő mégegyszer - asztalba csapott. Izgatottsága láttán a többiek felvonták a szemöldöküket. - Nem értitek mi? - megcsóválta a fejét. - Ha létre hozzák a kaput, amit úgy sejtem sikerülni is fog nekik, itt elfog szabadulni a pokol - mondta tagoltan.
- Ezért van szükségünk magára - Mirella hangja közvetlen előttük hangzott fel. - Maga egyszer megállította.
Jah, és majdnem meghaltam - Ami többnyire volt igaz, egy istent képtelenség megölni, csak az álcáját pusztíthatják el.
- Szóval azért vett a csapatba, hogy meghaljak - jegyezte meg savanyúan a lány, fel állva.
- Téved, Carter - mondta határozott hangon Mirella, hogy elejét vegye a további kérdéseknek. - Azért vettem a csapatba, mert magára van szükségünk. És ne aggódjon azon, hogy megfog-e halni. Mindenre felkészültünk.
- Egy pillanat - szólalt meg Cassandra halkan. - Hogy érti, hogy mindenre felkészült.
- Úgy értem, hogy Cartert génmanipuláljuk. Egy idegen organizmust jutattunk a szervezetébe.
- Mi van? Csak ezért mert ő félig nem ember, nem kisérleti patkány! De ezt kit érdekel, igaz? Fel sem tünne senkinek, ha Tom műtőasztalán halna meg! - Szépfiú szeme vörösen felparázslott a gondolatra, hogy egyik barátját elveszítheti. Két kézzel az asztalra csapott, az indulat csak úgy áradt belőle, hogy az asztal és az ablaküvegei megremegtek.
- Nem is tudtam, hogy ilyen érzelgős vagy - válaszolta Tom ridegen.
- Nem vagyok érzelgős, csak nem akarom elveszíteni a barátomat.
Carter kikerekedett szemmel meredt a fiúra, majd halványan elmosolyodott.
- Jack - suttogta különös hangsúllyal. - Köszönöm, de én választok. Mikor kezdünk hozzá? - fordult a nőhöz.
- Holnap reggel - Mirella kinyitotta az ajtót, kisétált. Szépfiú a lányra meredt.
- Te meg vesztél?!- szinte ordítva kérdezte tőle, Carter felvonta egyik szemöldökét. - Kisérleti patkány leszel?
- Tom kisérleti patkánya - jegyezte meg hummorosan a lány, azonban senkinek nem volt kedve vele nevetni. - Miért érdekel benneteket mi lesz velem? Hiszen szörnynek tartottok?
- Igaz, de ha ennél is nagyobb változás fogja érni a testedett, nem leszel többé ember sem - jegyzi meg Chris ridegen. Hosszan fürkészte a lányt, Carter állta a rideg tekintetét.
- Akkor mégjobban gyűlölhetsz - suttogta felkapva a laptopját, és intett Cassnak és Szépfiúnak, hogy kövessék. - Ajjj, farkas éhes vagyok - mondta a szobájába lépve. - És a rágcsát is otthagytam - nyaffogta. Cass és Szépfiú egymásra néznek.
- Van egy kuponom mit szólsz a pizzához? - javasolta Cass, majd végigsimított a haján, és kérdőn Carterre nézett. - Fizetnünk sem kell, mert ajándékkupon!
A bázis estére teljesen kiürült, csak ő tartozkódott az ebédlőben egy kávé és némi harapnivaló mellett. Egy idő után feladta a küzdelmet, és halántékát masszírozva hátradőlt a székében. Szeme tompa lüktetése, arról árulkodott, hogy ideje lenne aludnia. Ennek ellenére ismét a laptophoz hajolt.
- Ideje lenne aludnod - szólalt meg a sötétben Tom mély hangon. Carter előtt foglalt helyett. - Kimerültél.
- Jól vagyok - morogta. Az összegyűjtött adatokat elmentette a gépére. Temérdek feladat vár még rá, és ha nem fogadják be a csapatba, akkor semmi értelme törnie magát.
- Min dolgozol? - Tom felállt, megkerülte az asztalt, Carter arcához hajolva a monitorra nézett. - Az incidenseket vizsgálod?
- Igen. Kicsit különleges egybeesés nem gondolod?
- De. Először a park, utána a metró most meg a hullák és az öngyilkos manus - Carter felkapta a fejét, figyelme felélénkült. Az a határozott érzése támadt, hogy Halo Hillben készül valami.
- Parkban? - érdeklődve a férfira nézett. Nem kellett volna, Tom arca hajszálnyira volt az ővétől. Érezte, hogy az arcát elönti a pír. - Öhm, mi történt ott?
- Éppen ez az! Mi sem értjük teljesen, egyszerűen megjelent a park közepén egy kör tele jelekkel. És utána a metró incidensi ragarozók.
- Ragadozók? - kérdezte hirtelen Cassandra. Mögötte Szépfiú és Chris jelent meg. Tom elsétált a lánytól. - Szerinted azért ölték meg őket, mert.... - Carter szeme felcsillant. - Voltatok azóta a metrónál?
- Nem - vágta rá hirtelen Violet. - Eléggé brutális pusztítás volt ott. Lezárták.
- A fenébe! - kiáltott fel Carter a képernyőre nézve. - Sejtettem. Először Garaboncia akadémián találkoztam ezekkel a jelekkel - morogta, a többiek felé fordította a laptopot.
- És ott mi történt?
- Legalább nyolc áldozatot ölt meg az - az egyén. Azt hittem nem fordul elő mégegyszer - asztalba csapott. Izgatottsága láttán a többiek felvonták a szemöldöküket. - Nem értitek mi? - megcsóválta a fejét. - Ha létre hozzák a kaput, amit úgy sejtem sikerülni is fog nekik, itt elfog szabadulni a pokol - mondta tagoltan.
- Ezért van szükségünk magára - Mirella hangja közvetlen előttük hangzott fel. - Maga egyszer megállította.
Jah, és majdnem meghaltam - Ami többnyire volt igaz, egy istent képtelenség megölni, csak az álcáját pusztíthatják el.
- Szóval azért vett a csapatba, hogy meghaljak - jegyezte meg savanyúan a lány, fel állva.
- Téved, Carter - mondta határozott hangon Mirella, hogy elejét vegye a további kérdéseknek. - Azért vettem a csapatba, mert magára van szükségünk. És ne aggódjon azon, hogy megfog-e halni. Mindenre felkészültünk.
- Egy pillanat - szólalt meg Cassandra halkan. - Hogy érti, hogy mindenre felkészült.
- Úgy értem, hogy Cartert génmanipuláljuk. Egy idegen organizmust jutattunk a szervezetébe.
- Mi van? Csak ezért mert ő félig nem ember, nem kisérleti patkány! De ezt kit érdekel, igaz? Fel sem tünne senkinek, ha Tom műtőasztalán halna meg! - Szépfiú szeme vörösen felparázslott a gondolatra, hogy egyik barátját elveszítheti. Két kézzel az asztalra csapott, az indulat csak úgy áradt belőle, hogy az asztal és az ablaküvegei megremegtek.
- Nem is tudtam, hogy ilyen érzelgős vagy - válaszolta Tom ridegen.
- Nem vagyok érzelgős, csak nem akarom elveszíteni a barátomat.
Carter kikerekedett szemmel meredt a fiúra, majd halványan elmosolyodott.
- Jack - suttogta különös hangsúllyal. - Köszönöm, de én választok. Mikor kezdünk hozzá? - fordult a nőhöz.
- Holnap reggel - Mirella kinyitotta az ajtót, kisétált. Szépfiú a lányra meredt.
- Te meg vesztél?!- szinte ordítva kérdezte tőle, Carter felvonta egyik szemöldökét. - Kisérleti patkány leszel?
- Tom kisérleti patkánya - jegyezte meg hummorosan a lány, azonban senkinek nem volt kedve vele nevetni. - Miért érdekel benneteket mi lesz velem? Hiszen szörnynek tartottok?
- Igaz, de ha ennél is nagyobb változás fogja érni a testedett, nem leszel többé ember sem - jegyzi meg Chris ridegen. Hosszan fürkészte a lányt, Carter állta a rideg tekintetét.
- Akkor mégjobban gyűlölhetsz - suttogta felkapva a laptopját, és intett Cassnak és Szépfiúnak, hogy kövessék. - Ajjj, farkas éhes vagyok - mondta a szobájába lépve. - És a rágcsát is otthagytam - nyaffogta. Cass és Szépfiú egymásra néznek.
- Van egy kuponom mit szólsz a pizzához? - javasolta Cass, majd végigsimított a haján, és kérdőn Carterre nézett. - Fizetnünk sem kell, mert ajándékkupon!
